Szülői szemmel

Csak jót tudok mondani az evangélikus hittanról. Fiunk szeret járni. Örül annak, hogy nincs szigorúság, és hogy mivel kevesen vannak, ezért több figyelem, foglalkozás, törődés jut egy gyerekre.

Sajnos lányunk itthon nem kapott vallásos nevelést, de vele együtt döntöttünk akkoriban a hit- és erkölcstan mellett. Meggyőződésem és tapasztalatom is az, hogy lányom nálatok a hittan órán mindent megkapott, amit erkölcstanból, szocializációból, viselkedéstanból, stb. a korának megfelelően meg kellett kapnia. Nagyon jól érzi magát és örül a szeretettel teljes odafigyelésnek, törődésnek,  gondoskodásnak, amit a hittan órákon kap.

Fiam egyik kedvenc órája a hittan, mert a tanár személye, stílusa, a hangulat olyan, amit szeret. Nem vagyok sem én, sem a gyerek megkeresztelve, egyik egyháznak sem vagyunk a tagjai. Ildikó azonnal szimpatikus, kedves volt, így nem is volt kérdés, hova íratom be a fiamat. Fontosnak tartom, hogy a gyerek ismerje a Bibliát, tudja, milyen egy szertartás, ismerje a történelem ide vonatkozó eseményeit, hiszen mindez a kultúra, a műveltség része. Ebben is tökéletesek a hittanórák. És kicsit "gyerekpszichológus" is Ildikó, fiam szeret már szünetben bemenni hozzá beszélgetni. Ennek külön örülök, mert van, amit nem lehet a szülővel megbeszélni, és sajnos, egyre kevesebb az olyan pedagógus, akit a tananyag visszamondásán kívül más is érdekel. Ezért azt hiszem, most, hetedikben is Ildikó az egyetlen "bizalmasa" a tanári karból. Mi biztos, hogy maradunk az evangélikus hit- és erkölcstan óráin. :-)

Csak jót tanulhatnak a gyerekek ezeken az órákon!

Fiunk nagyon jól érzi magát mindig az órákon, ennek mi is nagyon örülünk és köszönjük a törődést és a sok energiát amit ebbe fektetsz.

Lányuk nagyon élvezi a hittant; kezdeti szorongása, hogy csak „Klébisekkel” jár majd, már el is felejtődött. (egy édesanya a Gyermekek Házából)

Fiunk mesélte, hogy kedves vagy, aranyos és nagyon türelmes! Szereti a hittan órákat, a foci mellett a kedvence.

Gyerekünk örömmel jár hittanra, én is nagyon örülök, hogy rád találtunk. Isteni szerencsének érzem. A fő ok a hálaadásra, hogy élő hit, amit lányunk lát, a ráadás, hogy nincs plusz stressz az órákon, és még érdekesek is. Ennyi jót igazán nem reméltünk. Köszönjük. A szülők jó döntést hoznak, ha hozzátok (hozzánk, mi már így érezzük) íratják be a gyerekeiket, jót tesznek vele a gyermekeknek. Nekünk a két legfontosabb tapasztalat, hogy haladnak a bibliaismeretben és szeretetteljes közösségben vannak.  Hogy valódi érvényes és hiteles emberek tanítják őket az élet fontos dolgaira. Hogy még péntek utolsó órában is képesek aktívan résztvenni. Hogy nem hátráltatjátok őket, hanem engeditek, vagy ha kell, kicsit rugdossátok a fészek szélén kapaszkodókat, hogy aztán szárnyra keljenek. (egy baptista édesanya)

A családi istentiszteletek is a gyerekekről szólnak, mindig jó látni, hogy a nevelésük feladatából átvesztek, és egy fél órára hátradőlhetek, amíg az agyát, a szívét lekötitek, megtöltitek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése