Hittantábor



Beszámoló a 2014-es táborról:

Hálával tartozunk Istennek, hogy augusztus utolsó hetében megtarthattuk gyülekezetünk első hittantáborát. Köszönjük a szülőknek, hogy egy hétre ránk bízták gyermekeiket.

A táborban bibliai mesterségeket vettünk szemügyre: zenész, pásztor, halász, fazekas, írástudó. Ehhez kapcsolódva bibliai történetekről gondolkodtunk együtt, énekeltünk, játszottunk. A kezünk sem pihent: készítettünk esőcsináló botot (ne tessék megijedni, szó sem volt semmilyen pogány kultuszról – egyszerűen ez a neve ennek a kiváló ritmushangszernek), halászhálót, kisbárányt, … Közösen készítettük a reggelit és az uzsonnát a Ludwig–Mentesi pékségtől és gyülekezeti tagjainktól ajándékba kapott alapanyagokból, ebéddel a közeli éttermek kényeztettek minket. Szerdán nagyot kirándultunk, közben málnát, somot ettünk, és gyermekvasúttal mentünk haza. Minden program felsorolásával nem untatom az olvasót - ízelítőnek ennyi is elég.

Eszter nagylelkű felajánlásának köszönhetően táborunkat egy nagy közös játékkal kezdtük volna, ám amíg mi a házban a reggeli áhítatot tartottuk eltűntek a kellékek az udvarról. Helyette csak egy rövid levelet találtunk, Kacagó Jancsi aláírással. Kacagó Jancsi bevallotta, hogy elvitte a csomagot, de azt is kilátásba helyezte, hogy bizonyos feltételek mellett előbb-utóbb visszaadja. Eszter lógó orral hazament, mi pedig napról-napra reménykedve fejtettük meg Kacagó Jancsi rejtvényeit, teljesítettük kívánságait. Egyik nap még kókuszgolyót is készítettünk neki, amit utasításai szerint postára adtunk. Péntek ebéd után aztán a parókia kertjében várt minket a sértetlen csomag. Esztert azonnal értesítettük, s így, bár indításnak szántuk, egy vidám záró-buli lett a terveinkből.

A legkisebb táborozók még óvodások voltak, a legnagyobbak már fölső tagozatos iskolások. A vegyes korcsoportnak megvan az az előnye, hogy a nagyobbak felelősségteljesebben viselkednek, s ez így is volt: a 4–5–6. osztályosok, nagy örömünkre, használható segítségnek bizonyultak. Sőt, egy vetélkedőnél két nagyobb kamaszunk is segített.

A gyerekek spontán visszajelzéseiből az derült ki, hogy nagyon élvezték a tábort, különösen örültek a sok játéknak. Alább néhány szülői vélemény is olvasható:

Nagyon köszönöm a fáradságos munkátokat és a rengeteg türelmet, amit a gyermekeim felé tanúsítottatok. Ők nagyon jól érezték magukat. A teraszunk pont szemben van a Hárs-heggyel és hétvégén felfedezték, hogy ott voltatok kirándulni. Nagy izgalommal mesélték az élményeiket. Épp vendégeink voltak, és kérdezősködtek, hogy mikor voltak ott, ők pedig büszkén rávágták, hogy az evangélikus hittantáborban :).  

Énekelni is szoktak: egy asztali áldásra emlékeznek, és még két énekre – ezeket is szívesen dúdolgatják. Összességében nagyon pozitív élmény volt, nagyon köszönöm, hogy ilyen kedvesen és nyitott szívvel befogadtatok bennünket :).

Nagyon jól megszerveztétek a tábort, minden szuper volt.

Le a kalappal. Minden tiszteletem a tiétek, hogy ketten végigvittétek a tábort. Óriásinak tartom ezt a feladatot, tisztelek mindenkit, aki képes gyerekeket táboroztatni, levezényelni egy napot, és épen visszaszolgáltatni a gyerekeket a végén.

Nagyon örülök, hogy gyermekeim részt vehettek a tábor finisében, és sok szép élménnyel gazdagodtak így. Jövőre több időt szeretnénk majd veletek tölteni.

Köszönjük a csodás tábort, reméljük kipihentétek már magatokat azóta, és jövőre is lesz erőtök szervezni egyet, mert mi jelentkeznénk is rá :-)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése