2014. december 24., szerda

2014. november 30., vasárnap

Ádvent



Adventus Domini = az Úr eljövetele

Ádvent, karácsony előkészülete, a X. század óta az egyházi év kezdete. Az egyházi év az Úr kegyelmének kedves esztendeje. Ádvent a hozzánk alászálló mennyei Király, Jézus eljöttére mutat, aki megjelent egy meghatározott időben és eljön az idők végén. Eljövetelét sok ószövetségi prófécia megjövendölte. Ádventben az ő fogadására, a vele való találkozásra készülődünk. Ez a várakozás, a böjt, a bűnbánat ideje.
Jön Királyunk, készítsük az útját, méltóképpen fogadjuk! Vigyázzunk, hogy szívünket el ne veszítsük e világon! A Király iránti hűségben járjunk! Már közel az Úr, méltán örülhetünk, de vigyázzunk, hogy felismerjük és befogadjuk őt, a békesség Királyát! Máriától tanuljunk meg az Úr ígéretére hagyatkozva, alázatos engedelmességben várni, szent örömben szolgálni!

András apostol, november 30.



András = férfias
András, Péter testvére, halász volt, és a két testvér együtt halászott a Genezáret-tavon, ezzel keresve mindennapi kenyerüket. András csatlakozott Keresztelő Jánoshoz, és tanítványa lett. János megmutatta, ki is az igazi Messiás, Jézus pedig elhívta őt is és testvérét is: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Ezután felhagyott a halászmesterséggel, csatlakozott Jézushoz, tanítványává lett, és követte őt.
Az Újszövetség a következő helyeken említi név szerit:
- az ötezer ember megvendégelésekor ő szól Jézusnak, hogy egy gyermeknek van öt kenyere és két hala,
- a virágvasárnapi bevonuláskor a görögöknek segít találkozni Jézussal,
- az Olajfák hegyén beszélget Jézussal.
- Jézus mennybemenetele előtt ő is a felsőházban van a többi tanítvánnyal.
Pünkösdkor a Szentlélek kiáradáskor ő is nagy erőt kap, hamarosan elindul térítő útjára. Bejárja a Fekete-tenger partvidékét, itt találkozik az orosz nép elődeivel, akik később bevonultak a mai Oroszország területére. Ezért az orosz ortodox egyház alapítójának tekinti. Járt Kis-Ázsiában, a Bizánci Birodalomban, később Görögországban, és itt Patrasz város püspöke lett. Ezért a görögkatolikus egyház is az alapítójának tarja.
Mint keresztény és apostol a vértanúhalált ő sem kerülte el, olyan keresztre feszítették, amelyik egy X-re hasonlít. Ezért nevezik az ilyen keresztet andráskeresztnek. Skócia is védőszentjének tartja, a skót zászlóban kék alapon fehér andráskereszt van.
András napján piros oltárterítőt használhatunk.


Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket. (Mt 4,19)

2014. november 21., péntek

Országos Evangélikus Hittanverseny




Téma: AZ IDŐ „Életem ideje kezedben van.” (Zsolt 31,16a)

Négy korosztályban várjuk a versenyzőket: 1–2. osztály, 3–4. osztály, 5–6. osztály, 7–8. osztály.
Gyülekezetünk, illetve az ÖKU egy korosztályból egy-egy négyfős csapatot küldhet a második fordulóra.
Jelentkezési határidő: 2015. február 6.

FORDULÓK
Első forduló – egyéni verseny: 2015. február 26. és március 7. között
Második forduló: 2015. március 21. szombat
Harmadik forduló – országos döntő: 2015. április 18. szombat (ÖKU)
                                                        2015. április 10–11., péntek–szombat, Piliscsaba (gyülekezeti)

1. teremtéstörténet – 1Móz 1,1–2,4a (1–8. osztály)
2. teremtéstörténet – 1Móz 2,4b25 (1–8. osztály)
Az Úr dicsősége betölti a kijelentés sátrát – 2Móz 40,3438 (1–8. osztály)
Az égi csoda – Józs 10,1215 (1–8. osztály)
Mindennek rendelt ideje van – Préd 3,18 (3–8. osztály)
Isten gondviselése – Mt 6,2534 (1–8. osztály)
Jézus először szól nyíltan haláláról és feltámadásáról – Mt 16,21–23 (3–8. osztály)
Az utolsó ítéletről – Mt 25,3146 (5–8. osztály)
Jézus közeli visszatérését ígéri – Jn 16,1623a (7–8. osztály)
Az alkalmas idő – Ef 5,1517 (5–8. osztály)
„Az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap.” – 2Pt 3,1–13 (7–8. oszt.)
+ igehelyen kívüli kérdések: Az egyházi év felépítése (ünnepek, liturgikus színek) (1–8. osztály)

Szeretettel várom a jelentkezőket!